2013. március 9., szombat

Ünnepeljünk együtt!

2014-ben három európai céh ünnepel - a belga, a svájci a 25. születésnapját, a Magyar Foltvarró Céh pedig a magyarországi foltvarrás 25. évfordulóját.
A három céh nemzetközi képviselői egy közös projekttel szeretnék emlékezetesebbé tenni az évforduló megünneplését.



A projekthez húsz magyar foltvarrót keresünk. A résztvevők az otthoni készletükből kiválasztanak 3 vagy 4 egymáshoz illő pamutanyag darabot. A darabok együttes területe 50×120 cm legyen, és egyik darab se legyen 20×50 cm-nél kisebb.

Tíz anyagcsomagot elküldünk Svájcba, a másik tízet pedig Belgiumba. Cserébe mindkét országból kapunk 10-10 anyagcsomagot, amit a résztvevő 20 foltvarró kap meg. A kapott csomagból - esetleg némi saját anyag felhasználásával - 30 cm széles és 50 cm magas faliképet kell készíteni. A kép hátára 8-10 cm széles bújtatót kell varrni, a bal sarokban pedig egy címkén fel kell tüntetni a készítő nevét, lakcímét, emailcímét és a munka címét magyarul és angolul.

Ezen kívül egy A/4-es papírra kérjük felírni a foltvarró nevét, és felragasztani a Svájcból, ill. Belgiumból kapott, illetve az esetlegesen felhasznált anyagokból vágott 2×2 cm-es négyzetet.
Az elkészült 60 quiltet mindhárom tagország országos kiállításán bemutatjuk.


Az anyagcsomagokat 2013. április 20-áig kérjük elküldeni az EQA magyarországi képviselőjének, Polyák Ildikónak, részvételi szándékotokat, kérdéseiteket, kapcsolatfelvételi szándékotokat írjátok meg hozzászólásban!

3 megjegyzés:

  1. Engem érdekel, írjak Ildinerk a részletek miatt?
    Köszi: roboz.beata@hotmail.com

    VálaszTörlés
  2. Igen! Üdv az 'ünneplős' alkotók közt!

    VálaszTörlés
  3. Szia Rita!
    Engem is érdekel a dolog...mi a további teendőm??
    Rita

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...